Szerintünk így kellene

Nem készültek el a végrehajtási utasítások az év végén elfogadott államháztartási törvényhez, így jelenleg semmilyen pályázati kifizetés nem indulhat el. Emiatt nem kaptak pénzt a szociális szolgáltatásokat működtető szervezetek.

Ennek a jogszabályi malőrnek súlyosabbak a következményei, mint gondolnánk: a támogató szolgálatoknál dolgozó szakemberek januárban nem kaptak fizetést, ahogyan a szociális foglalkoztatásban résztvevő fogyatékos emberek sem. Azaz év eleje óta több tízezer ember látja el a munkáját – egyébként közfeladatot – ingyen: kíséri el például a látássérült gyermeket iskolába, vagy szállítja rendszeresen orvoshoz az erre rászoruló értelmi fogyatékos embert. A folyamattal kapcsolatban a legnagyobb kérdés: hol a vége?

December végén azt hittük: a fő gond „csak” az lesz, hogy a szűkülő kapacitásokkal működő szolgáltatók egyik napról a másikra jelentik be, nem tudnak ellátni egy-egy családot – például nem viszik többé iskolába az egyébként tanköteles gyereket.

Azóta világossá vált az is, hogy – egy „apró” jogalkotási hiba miatt – a még megmaradt feladatokat is kénytelenek anélkül ellátni, hogy ezt bárki finanszírozná. Hamarosan megérkeznek a legnagyobb mínuszokat követő közüzemi számlák – mind a szolgáltatók irodáiba, mind a dolgozók otthonába. Ha napokon belül nem kapnak pénzt, ezeket senki nem fogja tudni kifizetni.
 

A belátási képesség vizsgálata alapján vehetik el bárkitől a szavazati jogot – áll az új Alaptörvényben. Egy frissen egyeztetésre bocsátott kormányrendelet ezt a szabályozást adja: 2 szakorvosi véleményt vár el a választójogosultság megállapításához (általános elmeállapotról és a választójoggal kapcsolatos belátási képességről szólót). Azaz: menj el az orvoshoz, majd ő megmondja, szavazhatsz-e.

Vajon az orvos mit kérdez majd? Fel lehet-e készülni egy vizsgálatra, ahol a választójogom megtartása a tét? Például: magoljam be a pártok nevét? Programját? Nagy kérdés, hogyan döntheti el egy orvos (vagy bárki), alkalmas vagyok-e rá, hogy ikszeljek a választásokkor. És habár az orvosé csak vélemény, és a végső szót a bíró mondja ki – tudjuk, ez a jelenlegi gondnoksági eljárások esetében sem így van, a döntések csakis az orvosszakértői véleményekre alapoznak.

Vizsgálni persze nem fognak mindannyiunkat (?!): a kormányrendelet szerint elkezdik felülvizsgálni azt a mintegy 70 ezer honfitársunkat, akik gondnokság alatt állnak. A választójog korlátozása elfogadhatatlan (akár a gondnokság alatt állók, akár bárki más esetében) – erről mi is és más szervezetek is ezer helyen érveltünk már.

Elmondtuk, mi a probléma a kizárni kívánt, abszolút heterogén csoport meghatározásával (amelybe ugyanúgy tartozhat időskori leépüléssel küzdő nénike, mint átmeneti pszichiátriai problémával élő egyetemi professzor). Elmondtuk, mi a gond a „belátási képességgel” mint bizonytalan tartalmú fogalommal, és bár gyakori érv az értelmi fogyatékos emberek választójogának korlátozása mellett (feltételezett) befolyásolhatóságuk, hangsúlyoztuk, szerintünk a kampányok éppen a választópolgárok befolyásolásáról szólnak. Leírta a Velencei Bizottság, és legutóbb néhány EP képviselő is: elítélik ezt a méltatlan és diszkriminatív gyakorlatot.

A legfőbb érvünk mégis az: akinek nincs választójoga, annak nincs beleszólása a közösség ügyeibe. Nem számít a véleménye, láthatatlanná válik a döntéshozók szemében: számára nem írnak választási programot, neki még csak nem is akarnak választási ígérteket tenni. Ki az, aki szerint megengedhető, hogy több tízezer – a társadalom által egyébként is elhanyagolt, méltatlanul kezelt – embert lökjön így ki magából egy demokratikus jogállam?

Bár továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk ezt a diszkriminatív korlátozást, mégis tisztában vagyunk azzal, hogy az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény elfogadása után a gyámhatóságok eljárására vonatokozó szabályozás kényszerpályán mozog. Azt tehát értjük, hogy a parlamenti képviselők nem ismerik ezt a területet, tán nem is gondolják végig ezt az emberi jogi aspektust, és papíron rendjén valónak látnak egy ilyen megoldást. Az azonban mégiscsak elvárható volna, hogy legalább a szűkebb értelemben vett „szakma” elmozduljon végre a fogyatékosság orvosi megközelítésétől az emberi jogi, társadalmi megközelítés felé – egy olyan országban, amely nem mellesleg elsőként ratifikálta a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt.

Mi a gond a választójog orvosi szempontú megközelítésével?

Az orvosi szemlélethez ragaszkodva egy vak ember esetében választhatnánk azt a megoldást: ne is legyen választójoga, hiszen úgysem látja a szavazólapot. A civilizált országok azonban nem ezt a megoldást választják: van Braille-szavazólap, mindenki megkapja a szükséges segítséget ahhoz, hogy teljes jogú polgárként élhessen. A társadalmi megközelítés érvényesülése az is, amikor a kerekesszékeseket sem zárjuk ki a választásokból, helyette akadálymentesítünk. Ugyanennek kéne működnie a gondnokság alatt állók esetében is. A szemléletváltás minden civilizált országban megkerülhetetlen – itt az ideje, hogy hazánkban is az legyen.

A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelethez fűzött észrevételeink és javaslataink itt olvashatók.

Kérdés nélkül, durva megjegyzések kíséretében szállította le a buszsofőr azt az értelmi fogyatékos férfit, aki ÉFOÉSZ tagsági igazolványát mutatta fel neki felszálláskor. Bár a megfelelő, ingyenes utazásra jogosító igazolvány is nála volt, alkalma sem volt meggyőzni a sofőrt: úgy tűnik, egy az érdekérvényesítésben esetleg járatlanabb, nem kellő határozottsággal fellépő értelmi fogyatékos embert kiabálva lezavarni a buszról számára könnyen megy. Amikor a fiatalembert ellátó napköziotthon vezetője szóvá tette az esetet a BKV ügyfélszolgálatán, minősíthetetlen stílusban utasították el a panaszt.

Az érdekvédelmi szervezetek - főként, ha a fogyatékosságügy területén tevékenykednek - hozzászoktak már ahhoz, hogy éveket, sőt, évtizedeket (lásd: Ptk. cselekvőképesség) kell küzdeniük a fogyatékos emberek életét javító egy-egy intézkedésért. Megszoktuk már, hogy eggyel többször kell visszamásznunk az ablakon, mint ahányszor kidobnak azon a bizonyos ajtón.

Jogalkotási szinten is hosszú évek óta problémát jelent egy olyan szabályozás kialakítása, amely mind a fogyatékos emberek szükségleteinek, mind pedig a magyar állam gazdasági teljesítőképességének megfelel (ahogyan erről a Fogyatékos emberek esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi 26. törvényben is szó van). A kedvezmények és szabályok átgondoltabbá tétele minőségi változást hozhatna számos család életében - csak a példa kedvéért: a gyermekét gyógypedagógiai intézménybe kísérő szülő a visszaútra nem kap kedvezményt. Naponta ez 640 forint plusz kiadást jelentene, ha emiatt nem kényszerülne amúgy is teljes árú BKV bérletet venni a minimális összegű ápolási díjból élő szülő.

De az, hogy a BKV munkatársai - legyen az sofőr, ellenőr vagy ügyfélszolgálatos - megalázóan bánnak az értelmi sérült emberekkel, és hogy ennek a problémának a megoldása többszöri megkeresésünk és megoldási javaslataink ellenére sem érdekli a BKV vezetését, szerintünk azt jelzi: a cég morálisan már réges-rég csődbe ment.

Iszonyatos gondokat okoz a legtöbb civil szervezetnek a december 22-én megszületett, elvárt béremelésről szóló kormányrendelet betartása. A nonprofitok képtelenek kigazdálkodni a béremelések összegét, amely éves szinten szervezeti nagyságtól függően akár 1 és 7 millió forint közötti összeg is lehet.

A szervezetek többsége a gazdasági nehézségek miatt – a munkahelyek megőrzése érdekében – eleve elbocsátásokra és bércsökkentésekre kényszerült azért, hogy a könnyűnek nem ígérkező 2012-s évben is fenn tudjanak maradni. Az év utolsó napjaiban elfogadott és január 1-től hatályos jogszabály (amelyre így esélyük sem volt felkészülni) hatalmas káoszt okozott a 2012. évi gazdálkodás tervezésében.

A megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató szervezetek még nehezebb helyzetben vannak. Számukra nem csak az elvárt béremeléssel kapcsolatos gondok okoznak nehézséget a tervezésben (van olyan szervezet, ahol HAVONTA 2,5 millió forint a hiányzó összeg nagysága), hanem a folyamatosan zajló felülvizsgálatok is. Amennyiben munkavállalóikat átminősítik, és a szervezet nem kapja meg utánuk a bértámogatást, nem tudják tovább foglalkoztatni őket, így viszont a már lekötött megrendeléseket is nehezen vagy egyáltalán nem tudják majd teljesíteni. Példaként: egy értelmi fogyatékos START kártyás munkavállalót – hiába a teljes járulékkedvezmény – nem tudnak alkalmazni azok a munkaadók, akik eddig is csak nagy nehézségek árán tudták fenntartani üzemeiket.

Szerintünk alapvető fontosságú lenne azoknak a civil szervezeteknek a megsegítése, akik az egyébként is romló szociális helyzetben élő embereknek nyújtanak szolgáltatást, például támogató szolgálatot, nappali vagy bentlakásos intézményt üzemeltetnek – ahogyan egyébként erre a kormányrendelet a hasonló feladatot ellátó egyházak esetében gondol is, megadja nekik a mentességet.

Szerintünk ugyanígy mentességgel kellene segíteni a civil szférán.

Szerintünk a megváltozott munkaképességűek juttatásaira vonatkozó törvényt újra kellene tárgyalni az érintett szervezetek javaslatainak figyelembevételével.

Az ÉFOÉSZ maga is tart fenn lakóotthonokat és támogató szolgáltatásokat szerte az országban, és más fenntartókkal is kapcsolatban áll. Október végén ezek a civil fenntartók nagy számban jelezték: a csőd szélén állnak, nem tudnak bért fizetni munkatársaiknak, de az értelmi fogyatékos embereknek lakhatást, ellátást nyújtó szolgáltatásokat a végsőkig megpróbálják fenntartani.

Több javaslattal is megkerestük az illetékes tárcát, és ígéretet kaptunk: 2012 elején civil fenntartóknak szóló pályázatot fognak kiírni.

Sajnos ez sokaknak késő lesz.

Ezeknek a szervezeteknek a léte gyakorlatilag napokon múlik, minél hamarabb lenne szükségük segítségre. Szerintünk nem úgy kellene megmenteni a lakóotthonokat, hogy időről időre pályázat formájában mentőövet dobunk nekik. Szerintünk úgy kellene megmenteni őket, hogy – egy egyszeri gyorssegélyt követően – ők is jogosultakká váljanak a kiegészítő normatívára (mint amilyen például az egyházé), vagy növekedjen annyival a normatíva alapösszege, hogy fenntarthatóvá váljon a működésük.

Jelenleg egy civil fenntartású lakóotthon évente 710 650 forintot kap egy fő után. Egy egyházi fenntartó ugyanezért a tevékenységért 1 300 489 forint állami támogatást kap. Nem lenne tehát példa nélküli a kiegészítő normatíva odaítélése - e nélkül azonban a jelenlegi támogatás a kiadásoknak hozzávetőlegesen a 70 százalékát fedezi.

Így a civil lakóotthonok hamarosan csődbe mehetnek – az ott élők pedig átkerülnek azokba a tömegintézményekbe, amelyek lebontásáról éppen a múlt hónapban döntött az kormány.

Társadalmi vitára bocsátották a TIOP 3.4.1.-et, azaz a "kitagolási pályázatot" - amit a szakmában mindenki olyan régóta várt, és ami végre kézzelfoghatóan bizonyítja: a méltatlan életkörülményeket biztosító nagylétszámú intézmények átalakítása, az értelmi fogyatékos emberek lakhatási lehetőségeinek korszerűsítése megkezdődik.

Az ÉFOÉSZ is kiegészítette észrevételeivel a pályázati kiírást:

• A szemléletváltást jobban tükrözné, ha a pályázat az "ellátott" szó helyett "lakókról" vagy "a szolgáltatást igénybe vevő személyekről" írna.

• Nagy viták övezték a stratégiában is megfogalmazott 50 fős lakócentrumok létjogosultságát, ezek létrehozását továbbra sem támogatjuk. A kiírás szerint plusz pontokat jelent, ha egy pályázat nem tartalmaz ilyen elhelyezést. Szerintünk ezen az ösztönző erőn túl az is fontos lenne, hogy a lakócentrumokra is ugyanazoknak a feltételeknek kelljen érvényesülnie, mint a többi lakhatási forma esetében: településbe integráltan kelljen létrehozni, és úgy, hogy a különböző tevékenységek, a képzés, a foglalkoztatás ebben az esetben is váljanak el a lakóhelytől.

• A kiváltási folyamat legfontosabb szereplői a lakók! A sikeres megvalósításhoz nem elég az egyéni, szükségletalapú felmérés. A döntésekbe, a szakmai stábok munkájába az előkészítés szakaszától kezdve be kell vonnia a lakókat, képviselőiket. A kiírás részletesen ír a szakemberek felkészítéséhez szükséges képzésekről, mi azonban javasoltuk: legalább ilyen részletességgel kerüljenek bele a lakók számára biztosítandó képzések. Önismeret és önérvényesítési képzésekre van szükség, valamint szociális, konfliktuskezelési, pénzkezelési képességek, készségek fejlesztésére és jogi, háztartási, egészségügyi ismeretek elsajátítására!

• A kiírás nagy hangsúlyt fektet a leendő lakókörnyezet felkészítésére. Fontos azonban megértenünk: a fogyatékos emberek nem kötelesek engedélyt vagy jóváhagyást kérni, nem kötelességük elnyerni a helybeliek jóindulatát, amikor odaköltöznek valahová, ahol mások is élnek. Jelenlétük éppen olyan természetes, mint bárki másé, és ez ellen tiltakozni, akciókat szervezni csak a jelenleg is hatályos jogszabályok megsértésével lehet. Természetesen a közvetlen lakókörnyezettel kapcsolatos problémákra fel kell készülni, tervezni kell, hogy a költözés UTÁN milyen módon lehet jó kapcsolatokat kialakítani a környékbeliekkel, szomszédokkal.

• A környezet felkészítésébe tartozhat azonban - és ez hangsúlyos eleme kell legyen a kiváltásnak - a hozzátartozók, gondnokok, szülők felkészítése, akik már csak polgári jogi pozíciójuk okán is lényeges szereplői a folyamatnak.

A fenti javaslatokat az Intézményi Férőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület is támogatta.

Korábbi felvetéseinkben is szerettük volna elérni, hogy az intézmények civilekkel konzorciumban pályázhassanak - ezt a javaslatunkat ebben a körben is fenntartottuk. A szociális szolgáltatások főosztályának munkatársa azonban elmondta, szakmai egyeztetések (?) során arra jutottak, ennek a lehetőségnek nem volna szakmai hozadéka, ezért elutasították azt. 

Itt is írtunk róla, hogy sok esetben a nagyintézmények ellenérdekeltek az átalakítási folyamatban, vannak viszont Magyarországon olyan civilek, akik már működtetnek közösségi alapú lakhatási formákat (mint amilyen az ÉFOÉSZ KULCSprogramja is). Az ő szaktudásukra mindenképpen támaszkodhatna a folyamat.

Heti 20 óra fejlesztés nem "intézmény" a szó hagyományos értelmében. A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermekeknek azonban az egyetlen esély a fejlődésre, a tankötelezettség teljesítésére.

Jelenleg Magyarországon a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberek képzési kötelezettek, minimum heti 20 órában kell fejleszteni őket. A köznevelésről szóló törvénytervezethez nemrég benyújtott módosító indítvány azonban eltörölné a kötelező 20 órát, és szakértői bizottságra bízná a fejlesztés időtartamának megállapítását.

A súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek képzési kötelezettségének megállapításáért egy egész évtizedet kellett küzdenie a civil szervezeteknek, végül 2006-ban vezették be 2010. szeptember 1-i hatálybalépéssel. Az érintett emberek ekkor kerültek ki a semmilyen más uniós tagállamban már nem létező "képezhetetlen" kategóriából.

Az intézmények egy része ennek a heti 20 órának a teljesítését sem hajtotta végre: az infrastruktúra hiányosságai mellett azzal érvelnek, hogy egy súlyosan, halmozott sérült gyerek nem bír el 20 órát, ennél kevesebb is elég neki. A tankötelezettség teljesítése a számukra kidolgozott pedagógiai program mellett nem terheli, nem is terhelheti túl a tanulókat, hiszen olyan elemi ismereteket, képességek erősítését, készségek fejlesztését szolgálja, ami elengedhetetlen a mindennapi élethez. A 20 órában a fejlesztésre való felkészülés, a pihenőidő és a játék is benne van.

Ez a 20 óra  egyfajta garancia arra is, hogy ezekkel a legsúlyosabb állapotú emberekkel legalább foglalkoznak valamennyit!

Ha szakértői bizottságokra bízzuk a döntést, az a tapasztalataink alapján azt jelenti majd, hogy a bizottságok olyan ajánlásokat fogalmaznak meg, amit egy-egy intézmény teljesíteni tud, és nem azt, ami a gyermek számára jó és szükséges. Szakmai nonszensznek tűnik az is, hogy a szakértői bizottság egyetlen látogatás alapján képes megállapítani bármit is a gyermek képességeivel kapcsolatban.

Bár sokan – köztük talán a módosító indítvány benyújtója is – gondolhatják azt, hogy a fejlesztő iskolák fenntartása milliárdokat emészt fel, ez azonban nem igaz.

Fejlesztő iskolának azt a 20 órás fejlesztést tekintjük, amely az alapvető készségek fejlesztése mellett biztosítja a tankötelezettség teljesítésének lehetőségét és az oktatáshoz való alkotmányos alapjog érvényesülését a súlyosan, halmozottan sérült emberek számára.

Képek forrása: nol.hu (Teknős Miklós), atkepzes.com

Az Európai Parlament 3 képviselője a múlt héten írásbeli nyilatkozatban jelentette ki: elítélik azt az általános gyakorlatot, hogy a fogyatékossággal élőket a mai napig megakadályozzák a szavazati jog gyakorlásában.

Nemrégiben több szervezet a Velencei Bizottságnál kifogásolta azt az eljárást, miszerint számos tagországban a bíróságok az „igazoltan értelmi fogyatékos” személyeket megfoszthatják jogképességüktől – a Bizottság azonban nem tartotta aggályosnak a szabályozást. Az EU-s nyilatkozat készítői (Andrew Duff, Mairead McGuinness és Kósa Ádám EP képviselők) hangsúlyozzák, sajnálattal veszik tudomásul a Velencei Bizottság döntését, és egyúttal kérik a tagállamokat, hogy szüntessék meg az összes jogi korlátozást, amely a fogyatékos embereket alapvető polgári jogaik gyakorlásában akadályozza.

A felszólítás indoklásaként felhívják a figyelmet: az EU elfogadtaa Fogyatékkal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ-egyezményt. Az Egyezmény 29. cikke kimondja: a részes államok másokkal azonos alapon garantálják a fogyatékossággal élő személyek számára politikai jogaik élvezetét, valamint biztosítják, hogy a fogyatékossággal élő személyek másokkal azonos alapon, hatékonyan és teljes körűen vehessenek részt a politikai életben és a közéletben, beleértve a fogyatékossággal élő személyek jogát és lehetőségét a szavazásra és választhatóságra.

A nyilatkozat hivatkozik még az Alapjogi Chartára is, amely rögzíti, hogy a jog előtt mindenki egyenlő, és tilos a fogyatékosság alapján történő hátrányos megkülönböztetés, valamint a Szerződésre, amely szintén kimondja, hogy valamennyi polgárnak joga van az Unió demokratikus életében való részvételhez.

A nyilatkozatot (amelynek gyenge pontja, hogy a magyar fordításban a "szellemi fogyatékos" szóhasználat szerepel...) a tagállamok parlamentjének és kormányának, a Bizottságnak, a Tanácsnak, valamint az Európa Tanácsnak is továbbítják majd, amint azt a képviselők legalább fele aláírja.

Mi korábban itt, itt, ezen a blogon pedig itt emeltünk szót az értelmi fogyatékos emberek választójoga mellett.

Szerintünk ezek az alapelvek!
 

Már több alkalommal eljuttattuk a észrevételeinket, javaslatainkat a döntéshozóknak a Munka Törvénykönyvének főként értelmi fogyatékos embereket érintő kérdéseivel kapcsolatban.

Sajnos képtelenek vagyunk elérni, hogy a gazdasági tárca egyáltalán megfontolja azt, hogy az értelmi fogyatékos emberek és törvényes képviselőik együtt írják alá a munkaügyi jognyilatkozatokat. Számunkra azonban nagyon fontos, hogy ha az érintett személyek aláírása nem is lehet érvényességi feltétel, akkor is biztosítsák valamilyen módon, hogy legalább jelen lehessenek a szerződéskötésnél, és megismerhessék annak főbb tartalmát.

Igen, kedves olvasó, az ÉFOÉSZ tehát most azért küzd, hogy azok a cselekvőképtelen értelmi fogyatékos emberek, akikről a munkáltatók és a gondnokok is úgy gondolják, hogy feladatokat bíznak rájuk, és a munkabérért cserébe együttműködést várnak tőlük, legalább jelen lehessenek, amikor a saját munkájukról szerződést köt két másik ember.

Szerintünk tehát így kellene módosulnia a törvénytervezetnek.

21. § (5) A cselekvőképtelen személy nevében törvényes képviselője tesz jognyilatkozatot. A cselekvőképtelen személy jogosult a jognyilatkozat megtételekor jelen lenni, a jogügylet tartalmát megismerni és azt kézjegyével ellátni.

A népszavazásról szóló előterjesztés kirekesztené a részvételből azt, aki nem rendelkezik választójoggal - azaz jelenleg a gondnokság alatt állókat is, a későbbiekben pedig azokat, akiket belátási képességük vizsgálata alapján arra ítélnek.

Az esetek nagy többségében tehát a tervezet kizárná az értelmi fogyatékossággal élő embereket a népszavazásból.

Szerintünk ez diszkrimináció.

Szerintünk mindenkinek joga van beleszólni az őt érintő döntésekbe!

Szerintünk így ellentmondásba kerülne a jogrendünk a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezménnyel és az új Alaptörvény antidiszrkriminációs rendelkezéseivel is!

Szerintünk így kellene módosulnia a tervezetnek!

Kép forrása: diabetesonline.hu

A hatályos Alkotmány kizárja a választásokból a gondnokság alatt álló embereket; az új Alaptörvény szerint pedig a bíróság a belátási képesség vizsgálata alapján vonhatná meg a szavazati jogot.

Ez milliónyi kérdést, kételyt vet fel.

Hogyan választják majd ki ki diszkriminációmentesen azt, hogy kiket kell megvizsgálni? Milyen kérdéseket tennének fel? És mi indokolná a választójog megtartását? Például, hogy valaki tudja-e a pártok nevét? Vagy, hogy ismeri-e részletesen a programjukat?

Aki elveszíti választójogát, annak nincs beleszólása a közösség ügyeibe. Aki nem szavazhat, annak nem számít a véleménye. Akiknek nincs választójoga, azoknak az életét nem akarják jobbá tenni a politikusok, mert ők úgysem szavazhatnak.

2010-ben egy gondnokság alatt álló magyar állampolgár pert nyert Strasbourgban. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint, a választójogtól való megfosztása hátrányos megkülönböztetést jelent. Az értelmi fogyatékossággal élő emberek képességei különbözőek. Közülük sokan érdeklődnek a politika iránt és ki akarják fejezni véleményüket.

Sokan azt mondják, hogy veszélyes fogyatékos embereknek választójogot adni, mert befolyásolhatóak. A választási kampányok azonban éppen a választópolgárok befolyásolásáról szólnak. A legtöbben családi hagyományaink, személyes szimpátiánk alapján választunk. Sokan döntenek érzelmi alapon.

Szerintünk csak az a fontos, hogy valaki akar-e szavazni a választásokon. Aki a választások napján elmegy szavazni annak fontos a véleménye, bármilyen indokok alapján hozza is meg a döntését.

Szerintünk aki fontos a közösségnek, annak számít a véleménye. Akinek számít a véleménye, annak el kell fogadni a szavazatát!

Szerintünk fontos, hogy minden ember választhasson!

És szerinted?

Az országgyűlés előtt az új Munka Törvénykönyvének tervezete. Sajnos a tervezet számos ponton hátrányosan érinti az értelmi fogyatékos embereket.

Nézzük meg, mi is történt az elmúlt időszakban a foglalkoztatás terén.

- Az ÉFOÉSZ 2006-ban indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személyek munkaviszonyon alapuló foglalkoztatása kapcsán.

- Az Alkotmánybíróság 2011. május 30. napjával határozatot hozott a beadványra.

- Az AB határozat számos vitatható megállapítást tartalmaz, szakmai érvelése igencsak elnagyolt. Az ÉFOÉSZ ezért nyilvánosságra hozta észrevételeit.

- Amikor a Munka Törvénykönyvének első tervezete megjelent, megfogalmaztuk aggályainkat. Mivel a foglalkoztatás az önálló életvitel megteremtésének is alapja, az ezt célzó KULCSprogram blogján is foglalkoztunk a témával, nem is egyszer.

A tervezet most átdolgozott formában került az országgyűlés elé, ám az alapvető gondok megmaradtak. Szögezzük le: cselekvőképtelen munkavállaló márpedig nem létezik. A cselekvőképesség és a munkaképesség nem azonos fogalmak.

Szerintünk így kellene módosulnia a jelenlegi tervezetnek.

És szerinted? Szólj hozzá!

Néha teljes szemléletváltás kellene. Néha csak egy kicsi hiányzik. Néha teljesen új koncepció kellene. Néha pedig csak apróságokat javítanánk.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége idén 30 éves. Tagjaink, szervezeteink, szolgáltatásainkat biztosító munkatársaink kérésekkel, javaslatokkal, követelésekkel bombáznak bennünket.

Közvetítünk: észrevételekkel, javaslatokkal bombázzuk a jogalkotókat. Ha reménytelennek látszik, akkor megszervezzük mi, megmutatjuk, hogy mi az, ami hiányzik, szerintünk, hogy is kellene.

Szerintünk nem úgy kell megvédeni az értelmi fogyatékos embereket, hogy megpróbáljuk őket elzárni a világtól.

Szerintünk nem úgy kell megvédeni őket, hogy mesterséges körülményeket hozunk létre számukra a lakhatás, az oktatás, a munkahelyek, a családi élet, a szabadidő területén, ami mások szerint jó, ami mások szerint boldoggá teszi őket, ami másoknak tökéletes, kényelmes.

Szerintünk úgy kell megvédeni őket, hogy nem vesszük el a lehetőséget tőlük, hogy képesek legyenek saját magukat megvédeni.

Szerintünk úgy kell megvédeni őket, hogy fejlesztjük a képességeiket.

Szerintünk úgy kell megvédeni őket, hogy hagyjuk létrehozni a saját világukat, hogy hagyjuk felismerni saját belső adottságaikat, hogy hagyjuk, hogy - ha kell, segítséggel - maguk alakítsák az életüket.

Minden ember fogyatékos, ha a közösség nem tud, vagy nem akar alkalmazkodni a szükségleteihez és egyetlen ember sem fogyatékos, ha a szűkebb és tágabb környezete odafigyel rá, és amikor szükséges, megsegíti.

Mára már elfogadott, hogy kerekesszéket használó személyek számára rámpát kell építeni vagy a siketek számára jelnyelvi tolmácsot kell biztosítani. Az értelmi fogyatékossággal élők számára a közösségbe vezető „segédeszköz” egy velük bizalmi viszonyban lévő személy, aki jogaikat tiszteletben tartva segítséget nyújt az eligazodásban és a döntéseik meghozatalában.

Szerintünk így kellene…

Kevés az értő figyelem, ami ma az értelmi fogyatékos emberekre jut.

- bezárjuk őket nagyintézményekbe, hogy megvédjük őket MÁSOK gonoszságaitól

- elvesszük cselekvőképességüket, hogy MÁSOK ne tudjanak visszaélni hiányzó képességeikkel

- elvesszük a választójogukat, hogy szavazatukkal MÁSOK ne élhessenek vissza

- elvesszük a munka szabad megválasztáshoz való jogukat, hogy MÁSOK ne tudják kihasználni munkaerejüket

- elvesszük jogukat a családalapításhoz, hogy MÁSOK ne tudjanak visszaélni

- elvesszük a jogukat a saját vagyonuk, pénzük kezelésétől azért, hogy MÁSOK ne tudják becsapni őket

Mit értünk el ezekkel az intézkedésekkel?

• az intézményekben gyakoribb és súlyosabb az erőszak és a kizsákmányolás, mint a hétköznapi életben
• a cselekvőképtelennek nyilvánítottak tényleg cselekvőképtelen emberekké váltak, soha nem választhatnak, soha nem dönthetnek, nincs lehetőségük tanulni, fejlődni
• a választójoggal nem rendelkező emberek nem fontosak a politikusoknak, számukra nincsenek ígéretek, programok
• az értelmi fogyatékos emberek csak azt tanulhatják és csak olyan munkát végezhetnek, amit mások találtak ki a számukra, ami mások számára kényelmes
• pénzüket, vagyonukat mások használják fel saját belátásuk, ízlésük, egyéni preferenciák szerint
• évtizedes harcot kell vívniuk a hivatalokkal, ha saját családot szeretnének

Az értelmi fogyatékos embereket ma csak arra tanítjuk, hogy hogyan fogadják el a saját tehetetlenségüket.

Nem tanítjuk meg őket dönteni. Különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Pénzt használni, nemet mondani. Elutasítani vagy elfogadni helyzeteket, embereket. Ők az egyetlenek, akik soha sem hibázhatnak. Nem lehet egyéni ízlésük, nincs választásuk, nincs kilengés: nyaralásra, ruhákra, csokoládéra vagy barátnőre elszórt pénz. Nem tehetik meg, hogy azt csinálják, amit szeretnek, és elkerüljék azokat a dolgokat, amiket utálnak. Nekik tilos!

Nekik csak az a nagyon álságos védelem maradt, amivel kiszorítjuk őket a közösségből, amivel megakadályozzuk azt, hogy barátaik, családjuk legyen, amivel elzárjuk őket minden olyan élethelyzettől, ami kockázatokat rejthet magában.

Ezen a blogon megpróbáljuk összegyűjteni, mit és hogyan kellene tenni ez ellen.

Szerintünk így.