A fogyatékos emberekkel kapcsolatos pejoratív szóhasználatról, a diszkriminatív megnevezésekről ír itt a nyest.hu újságírója – aki azonban éppen a téma tisztázására tett törekvései közepette követ el legalább akkora hibákat, mint az általa bíráltak.
A cikkben végig a „fogyatékkal élő” kifejezést használja – ez szakmai körökben régóta vitákat kiváltó kifejezés. Sokak szerint „fogyaték” csak a katonaságnál létezik (emberveszteséget jelent), jelen esetben azonban fogyatékosságról van szó, így a „fogyatékossággal élő” a korrekt elnevezés. Amellett, hogy ez nyakatekert és magyartalan, a tartalmával kapcsolatos kritikákat is hallottunk már az érintettektől, mondván, „én a férjemmel élek, nem a fogyatékossággal”.
Ha viszont a fogyatékos szót nem főnévként, csupán jelzőként használjuk, máris elfogadottabb a kifejezés: azaz nem „fogyatékosokról”, hanem „fogyatékos emberekről” beszélünk, és így kikerülhetjük a „valamivel élő”-jellegű kifejezéseket. Ez összecseng a tengerentúli People first-típusú mozgalmak jelszavaival is: elsősorban ember vagyok, a fogyatékosságom csak másodlagos – hirdetik.
Mi az ÉFOÉSZ-nál azonban úgy gondoljuk, nem az elnevezés a téma nyitja, hanem a hangnem, ahogyan a témáról beszélünk. És sajnos a cikk ezen a téren nem tudja kikerülni a sztereotipikus, és nem egyszer kifejezetten sértő beszédmódot. Elkeserítő, milyen gyakran találkozunk azzal az elképzeléssel: a különböző fogyatékossági típusok nem említhetők egy lapon az értelmi fogyatékossággal, mintha az aztán már tényleg valami megközelíthetetlen csoport lenne, akiket joggal kezelünk egy teljesen külön kategóriaként, fosztunk meg ezernyi alapjogtól, költöztetünk ki határszéli tömegintézményekbe, távol tőlünk – normálisoktól.
Hogy – ahogyan a cikk írója gondolja – „teljes joggal vérig sértődnek”-e azok, akikről feltételezik, hogy értelmi fogyatékossággal is élnek, elképzelhető. Az azonban tény, hogy az értelmi fogyatékos emberek viszont ezen a kijelentésen sértődhetnek vérig teljes joggal.
„Tapasztalataink szerint sajnos a mai napig gyakoriak a többségi társadalomban azok az elképzelések, hogy ha valaki valamiben fogyatékos, akkor nyilván másban is az, illetve hogy minden fogyatékkal élő egyben értelmi fogyatékos is.” - írja a cikk. Ez a megállapítás a fentihez hasonlóan megalázó módon azt sugallja: ha valaki értelmi fogyatékos, az aztán mindennek a legalja.
A fogyatékos emberek a nap mint nap megélt esélyegyenlőtlenség láttán sokszor érezhetik úgy, „minden ember egyenlő, de egyes emberek egyenlőbbek a többinél”. Amikor például nem tudnak bejutni egy intézménybe, nem járhatnak ugyanolyan iskolába, nem vehetnek igénybe hétköznapi szolgáltatásokat. De erre nem megoldás, ha még a kirekesztett csoporton belül is kirekesztünk, gondolván, „minden fogyatékos ember egyenlő, de egyes fogyatékos emberek egyenlőbbek a többinél”. Mindannyian úgy élünk a társadalomban, hogy különböző helyzetekben segítségre van szükségünk – hogy valamilyen típusú fogyatékosság vagy más miatt, az már mellékes. A társadalomnak minden egyes állampolgára számára biztosítani kell ezt a támogatást.
