A belátási képesség vizsgálata alapján vehetik el bárkitől a szavazati jogot – áll az új Alaptörvényben. Egy frissen egyeztetésre bocsátott kormányrendelet ezt a szabályozást adja: 2 szakorvosi véleményt vár el a választójogosultság megállapításához (általános elmeállapotról és a választójoggal kapcsolatos belátási képességről szólót). Azaz: menj el az orvoshoz, majd ő megmondja, szavazhatsz-e.
Vajon az orvos mit kérdez majd? Fel lehet-e készülni egy vizsgálatra, ahol a választójogom megtartása a tét? Például: magoljam be a pártok nevét? Programját? Nagy kérdés, hogyan döntheti el egy orvos (vagy bárki), alkalmas vagyok-e rá, hogy ikszeljek a választásokkor. És habár az orvosé csak vélemény, és a végső szót a bíró mondja ki – tudjuk, ez a jelenlegi gondnoksági eljárások esetében sem így van, a döntések csakis az orvosszakértői véleményekre alapoznak.
Vizsgálni persze nem fognak mindannyiunkat (?!): a kormányrendelet szerint elkezdik felülvizsgálni azt a mintegy 70 ezer honfitársunkat, akik gondnokság alatt állnak. A választójog korlátozása elfogadhatatlan (akár a gondnokság alatt állók, akár bárki más esetében) – erről mi is és más szervezetek is ezer helyen érveltünk már.
Elmondtuk, mi a probléma a kizárni kívánt, abszolút heterogén csoport meghatározásával (amelybe ugyanúgy tartozhat időskori leépüléssel küzdő nénike, mint átmeneti pszichiátriai problémával élő egyetemi professzor). Elmondtuk, mi a gond a „belátási képességgel” mint bizonytalan tartalmú fogalommal, és bár gyakori érv az értelmi fogyatékos emberek választójogának korlátozása mellett (feltételezett) befolyásolhatóságuk, hangsúlyoztuk, szerintünk a kampányok éppen a választópolgárok befolyásolásáról szólnak. Leírta a Velencei Bizottság, és legutóbb néhány EP képviselő is: elítélik ezt a méltatlan és diszkriminatív gyakorlatot.
A legfőbb érvünk mégis az: akinek nincs választójoga, annak nincs beleszólása a közösség ügyeibe. Nem számít a véleménye, láthatatlanná válik a döntéshozók szemében: számára nem írnak választási programot, neki még csak nem is akarnak választási ígérteket tenni. Ki az, aki szerint megengedhető, hogy több tízezer – a társadalom által egyébként is elhanyagolt, méltatlanul kezelt – embert lökjön így ki magából egy demokratikus jogállam?
Bár továbbra is elfogadhatatlannak tartjuk ezt a diszkriminatív korlátozást, mégis tisztában vagyunk azzal, hogy az Alaptörvény és a választási eljárásról szóló törvény elfogadása után a gyámhatóságok eljárására vonatokozó szabályozás kényszerpályán mozog. Azt tehát értjük, hogy a parlamenti képviselők nem ismerik ezt a területet, tán nem is gondolják végig ezt az emberi jogi aspektust, és papíron rendjén valónak látnak egy ilyen megoldást. Az azonban mégiscsak elvárható volna, hogy legalább a szűkebb értelemben vett „szakma” elmozduljon végre a fogyatékosság orvosi megközelítésétől az emberi jogi, társadalmi megközelítés felé – egy olyan országban, amely nem mellesleg elsőként ratifikálta a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezményt.
Mi a gond a választójog orvosi szempontú megközelítésével?
Az orvosi szemlélethez ragaszkodva egy vak ember esetében választhatnánk azt a megoldást: ne is legyen választójoga, hiszen úgysem látja a szavazólapot. A civilizált országok azonban nem ezt a megoldást választják: van Braille-szavazólap, mindenki megkapja a szükséges segítséget ahhoz, hogy teljes jogú polgárként élhessen. A társadalmi megközelítés érvényesülése az is, amikor a kerekesszékeseket sem zárjuk ki a választásokból, helyette akadálymentesítünk. Ugyanennek kéne működnie a gondnokság alatt állók esetében is. A szemléletváltás minden civilizált országban megkerülhetetlen – itt az ideje, hogy hazánkban is az legyen.
A gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) kormányrendelethez fűzött észrevételeink és javaslataink itt olvashatók.
