HTML

Szerintünk így kellene

Hogyan kellene megjelennie az értelmi fogyatékos emberek érdekeinek a törvényekben? Szerintünk így. És szerinted? Szólj hozzá! Gyűjtsük össze együtt, hogyan is kellene!

BKV: morálisan máris csődben

2012.01.18. 14:53 ÉFOÉSZ

Kérdés nélkül, durva megjegyzések kíséretében szállította le a buszsofőr azt az értelmi fogyatékos férfit, aki ÉFOÉSZ tagsági igazolványát mutatta fel neki felszálláskor. Bár a megfelelő, ingyenes utazásra jogosító igazolvány is nála volt, alkalma sem volt meggyőzni a sofőrt: úgy tűnik, egy az érdekérvényesítésben esetleg járatlanabb, nem kellő határozottsággal fellépő értelmi fogyatékos embert kiabálva lezavarni a buszról számára könnyen megy. Amikor a fiatalembert ellátó napköziotthon vezetője szóvá tette az esetet a BKV ügyfélszolgálatán, minősíthetetlen stílusban utasították el a panaszt.

Az érdekvédelmi szervezetek - főként, ha a fogyatékosságügy területén tevékenykednek - hozzászoktak már ahhoz, hogy éveket, sőt, évtizedeket (lásd: Ptk. cselekvőképesség) kell küzdeniük a fogyatékos emberek életét javító egy-egy intézkedésért. Megszoktuk már, hogy eggyel többször kell visszamásznunk az ablakon, mint ahányszor kidobnak azon a bizonyos ajtón.

Jogalkotási szinten is hosszú évek óta problémát jelent egy olyan szabályozás kialakítása, amely mind a fogyatékos emberek szükségleteinek, mind pedig a magyar állam gazdasági teljesítőképességének megfelel (ahogyan erről a Fogyatékos emberek esélyegyenlőségének biztosításáról szóló 1998. évi 26. törvényben is szó van). A kedvezmények és szabályok átgondoltabbá tétele minőségi változást hozhatna számos család életében - csak a példa kedvéért: a gyermekét gyógypedagógiai intézménybe kísérő szülő a visszaútra nem kap kedvezményt. Naponta ez 640 forint plusz kiadást jelentene, ha emiatt nem kényszerülne amúgy is teljes árú BKV bérletet venni a minimális összegű ápolási díjból élő szülő.

De az, hogy a BKV munkatársai - legyen az sofőr, ellenőr vagy ügyfélszolgálatos - megalázóan bánnak az értelmi sérült emberekkel, és hogy ennek a problémának a megoldása többszöri megkeresésünk és megoldási javaslataink ellenére sem érdekli a BKV vezetését, szerintünk azt jelzi: a cég morálisan már réges-rég csődbe ment.

8 komment

Címkék: utazás diszkrimináció BKV Esélyegyenlőségi törvény

A bejegyzés trackback címe:

https://szerintunkigy.blog.hu/api/trackback/id/tr293573150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2012.01.18. 18:20:28

"csak a példa kedvéért: a gyermekét gyógypedagógiai intézménybe kísérő szülő a visszaútra nem kap kedvezményt."
Tudomásom szerint van erre egy formanyomtatvány, amivel lehetőség van az ingyenes visszautazásra és aznap délután is egy újabb odautazásra...

"minősíthetetlen stílusban utasították el a panaszt."
Hogy is volt ez? Ki, mit mondott?

"legyen az sofőr, ellenőr vagy ügyfélszolgálatos"
Mintha itt egy fia ellenőrről sem lenne szó. Hangulatkeltés, ahogy a cím is és konklúzió is? A BKV jelenlegi - elég szomorú - helyzetének a meglovagolása? Mert azt azért nem biztos, hogy elhiszem, hogy egész Magyarországon, csak a BKV-nál van/lehet gond a fogyatékos személyek utazásakor...

"Naponta ez 640 forint plusz kiadást jelentene"
Erőteljesen változó ez az összeg. Havibérlettel a napi költség ennek a fele. De még gyűjtőjeggyel sem ennyi...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2012.01.18. 18:23:33

Miért nem az ingyenes utazásra jogosító igazolványt mutatta fel először? Ha nem azt mutatja, ami ingyenes utazásra jogosítja, akkor persze, hogy leszállítja a vezető.

tarkabab 2012.01.18. 19:52:54

@ZBR: mi ez a formanyomtatvány és hol érhető el? több intézménnyel is kitöltethető? (iskola+ különböző terápiákat, fejlesztéseket végző intézmények)
persze, hogy olcsóbb bérlettel, de arra nincs kedvezmény és az a panasz lényege, hogy nem használható ki a létező kedvezmény, mert életszerűtlen (csak akkor használhatod, ha épp veled van a gyerek, és ha nem maradsz ott vele az iskolában, akkor ez nem ér semmit)

tarkabab 2012.01.18. 20:12:32

@Peti817172M: veled még soha nem fordult elő, hogy nem azt az igazolványt kaptad elő valahol, ami épp ott kellett? én hallottam már ilyenről ;) egy értelmi fogyatékossal lehetne annyira türelmes, hogy még egy esélyt ad neki, hogy a tévedését korrigálja. ami azt illeti, bárki mással is. legyünk már emberek.

ZBR 2012.01.19. 10:28:34

@tarkabab:
Utazás-nyilvántartó lap a neve. 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet 3. § (1) d) pontja szerint. A NEFMI honlapjáról:
"A kísérő egyedül is igénybe veheti a kedvezményt - ha a gyermekért vagy a gyermektől utazik - az igazoláson feltűntetett viszonylatban. Kedvezményes menetjegy - az első utazást kivéve - csak akkor adható ki, ha az előző utazás időpontjában történt megjelenést a közoktatási szolgáltatást biztosító intézmény vezetője vagy megbízottja igazolta."

Bár úgy tűnik, hogy helyközire vonatkozik, de utána kell járni, mert az országos hatáskörű kormányrendelet mellett a BKV-ra vonatkozó Fővárosi Önkormányzat rendeletei is elképzelhetőek.

Az alábbi intézmények kötelesek megrendelni és kiadni ezt:
* a közoktatási szolgáltatást nyújtó közoktatási intézmény,
* a korai fejlesztést, illetve
* a fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény

rhubarbjelly 2012.01.19. 11:00:26

@tarkabab: legyünk már emberek... igazad van, de azért érdemes megfigyelni, h egyes utasok hogy beszélnek és viselkednek a járművezetőkkel, tökéletesen megértem, ha kihalt belőlük mindenféle empátia. :-(

tarkabab 2012.01.20. 08:45:15

@ZBR: igen, ez helyközi, BKV-nál az van, amit írtunk: nesze semmi, fogd meg jól

tarkabab 2012.01.20. 08:48:15

@rhubarbjelly: ha a te gyerekedet megalázza egy tanár, mert egy másik gyerek felbosszantotta, annyit mondasz, hogy "tökéletesen megértem"?
süti beállítások módosítása