Bentlakásos intézményekben élő, évek óta szociális foglalkoztatásban dolgozó értelmi fogyatékos embereket nyilvánítanak sorra „rehabilitáció nélkül foglalkoztathatónak”. Ők a jövőben már nem megváltozott munkaképességűek – a jelenleg is zajló felülvizsgálatok ugyanis pusztán a 60 körüli IQ alapján már nem sorolják őket ebbe a kategóriába.
Ezek az esetek (amelyekről folyamatosan érkeznek a panaszok az ÉFOÉSZ irodájába) alighanem a fogyatékossággal élők foglalkoztatásának felülvizsgálatáról szóló, sok tiltakozást kiváltó jogszabály legvisszásabb hatásai. Ezeknek az embereknek a rehabilitálása, azaz visszaküldése a nyílt munkaerő-piacra talán magának a jogalkotónak sem állhatott szándékában.
Ha mégis, az egy ideális világban igen jót is jelenthetne!
Mi, akik szerint a társadalom minden tagjának egyenlő esélyei, jogai vannak, úgy gondoljuk, nem „megváltozott munkaképességű” valaki pusztán azért, mert értelmi fogyatékos. Támogatjuk, hogy az állam segítse őket a munkavállalásban. Támogatjuk, hogy integráltan dolgozzanak, ne egy világtól elzárt foglalkoztatóban, sokszor igen kevés hatékonysággal. Támogatjuk, hogy egyenlő esélyű munkavállalókként egyéni képességeiket kiaknázó, hasznos munkát vállaljanak.
Nem gondoljuk azonban, hogy jelenleg Magyarországon az értelmi fogyatékos emberek számára ezek a lehetőségek adottak. A legnagyobb gond a szabályozással, hogy élesen kettéválasztja az egészségi állapot vizsgálatát – mint a rehabilitálhatóság előfeltételét – a foglalkoztatási és szociális szempontoktól. Ma hazánkban nem léteznek speciális képzési lehetőségek, magas színvonalú, integrált oktatás, amelyek versenyképes képzettséghez juttathatnák az érintetteket. Maguk a munkáltatók is elzárkóznak, hiszen nem állnak rendelkezésükre azok a feltételek, például jó gyakorlatok vagy legalább alapvető ismeretek, melyek a fogyatékossággal élők alkalmazásához szükségesek lennének. Mindezeken felül azonban a foglalkoztatás legnagyobb akadálya a társadalmi előítélet, a bizalmatlanság, a tájékozatlanság.
Azok számára, akik határszéli bentlakásos intézményekben élnek, a helyzet még képtelenebb. Számukra nem csak a munka – az egész világ el van zárva. Ha ők nem dolgozhatnak az intézmény szociális foglalkoztatójában, helyben, akár órákat is utazhatnának – ha valamilyen csoda folytán mégis találnának munkát. Hogyan jutnának el egyáltalán máshová dolgozni? Hogy az ezzel járó költségekről és – legtöbbjük cselekvőképtelensége okán létrejövő – jogi nehézségekről már ne is beszéljünk.
Amíg mindezek az ellehetetlenítő tényezők fennállnak, nem létezik egy erre vonatkozóan kidolgozott komplex oktatási-foglalkoztatási rendszer, nem történik semmilyen átgondolt előkészítés a munka világába való visszavezetésükre – mindaddig az érintettek kilökése a nyílt munkaerő-piacra abszurd és kivihetetlen.
Nagyon fogjuk viszont támogatni ugyanezt – egy befogadó, toleráns világban, ahol az értelmi fogyatékos emberek teljes jogi és szociális kiszolgáltatottságát már végleg felszámolták.
