„Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, egész életét úgy fogja leélni, hogy ostobának hiszi magát."
(Albert Einstein)
Tegnap megírtuk, az egyik legfőbb ok, ami miatt nem tetszik az új Polgári Törvénykönyv tervezete, az, hogy a gondnoksági szabályozásról messziről lerí: hamis előítéletek, elavult, orvosi szemlélet mentén dolgozták ki.
Mi is az az orvosi modell?
A fogyatékosság orvosi megközelítésének kezdetei az ipari forradalomig nyúlnak vissza, de egészen az ’50-es évekig elfogadott szemlélet volt. Az a fajta paternalista jogalkotás volt ekkor jellemző, ami a fogyatékossággal élőket beteg, kiszolgáltatott emberekként, különböző – főként orvosi – ellátások és kezelések passzív alanyaként kezelte, akiket meg kell óvni, akik jótékony segítségre szorulnak, akik a társadalmi hierarchia alján állnak.
A század második felére azonban elfogadottá vált: a fogyatékosság nem betegség. A fogyatékosság egy állapot, amellyel együtt az érintett embert sem több, sem kevesebb nem illeti meg, mint az adott ország bármely más polgárát: csak ugyanaz a jogegyenlőség. Ez alapján alapvető (kellene, hogy legyen), hogy a fogyatékos ember mint teljes értékű állampolgár vegyen részt a társadalom életében, az állapota alapján indokolt speciális segítségre pedig állampolgárként jogosult.
A szemléletváltás azonban gyakorlatban nem történt meg Magyarországon.
A szemléletváltás ellenére továbbra is kevés az értő figyelem, ami az értelmi fogyatékos emberekre jut – és nem kevésbé van ez így a Ptk.-tervezet esetében.
Tömegintézményekbe zárjuk, jogaiktól, munkalehetőségektől megfosztjuk őket – csupán azért, hogy megvédjük őket MÁSOK gonoszságától. Az értelmi fogyatékos embereket ma csak arra tanítjuk, hogy hogyan fogadják el a saját tehetetlenségüket. A Ptk.-tervezet is ezt teszi: olyan szemléletet közvetít, amelynek alapja nem az, hogy hogyan kaphatjuk meg a döntéseinkhez (értelmi képességünktől, IQ-nktól, mentális állapotunktól, életkorunktól függetlenül) esetleg szükséges segítséget, hanem az, hogyan védjük meg az érintetteket a létező összes (akár minimális valószínűségű) kockázattól – az ezzel járó súlyos jogfosztásokat is felvállalva.
A gondnoki rendszer lényege, hogy az illető helyett döntünk saját életéről. Az orvosi modell arról szól, hogy kivesszük a fogyatékos emberek kezéből a gyeplőt. Nem tanítjuk meg őket dönteni. Különbséget tenni jó és rossz, helyes és helytelen között. Pénzt használni, nemet mondani. Elutasítani vagy elfogadni helyzeteket, embereket. Ők az egyetlenek, akik soha sem hibázhatnak. Nem lehet egyéni ízlésük, nincs választásuk, nincs kilengés: nyaralásra, ruhákra, csokoládéra vagy barátnőre elszórt pénz. Nem tehetik meg, hogy azt csinálják, amit szeretnek, és elkerüljék azokat a dolgokat, amiket utálnak. Nem tapasztalhatják meg saját bőrükön az esetleges rossz döntések következményeit.
A Ptk. alapján nekik csak az a nagyon álságos védelem maradt, amivel kiszorítjuk őket a közösségből, amivel megakadályozzuk azt, hogy barátaik, családjuk legyen, amivel elzárjuk őket minden olyan élethelyzettől, ami kockázatokat rejthet magában.
Hogyan működik ez egy ideális világban?
A társadalmi megközelítés ezzel szemben azt mondja: a fogyatékos ember maga irányítja az életét, és ehhez a társadalom az érintett egyéni szükségletei alapján minden segítséget garantál.
A társadalmi megközelítés lényege, hogy a fogyatékosság társadalmi konstrukció, és csupán addig van jelentősége, amíg az érintett nem kapja meg az életvezetéséhez szükséges támogatást. Minden ember fogyatékos, ha a közösség nem tud, vagy nem akar alkalmazkodni a szükségleteihez, és egyetlen ember sem fogyatékos, ha a szűkebb és tágabb környezete odafigyel rá, és amikor szükséges, megsegíti.
Mára elfogadott, hogy kerekesszéket használó személyek számára rámpát kell építeni vagy a siketek számára jelnyelvi tolmácsot kell biztosítani. Az értelmi fogyatékossággal élők számára a közösségbe vezető „segédeszköz” egy velük bizalmi viszonyban lévő személy, aki jogaikat tiszteletben tartva segítséget nyújt az eligazodásban és a döntéseik meghozatalában (a támogatott döntéshozatal éppen erről kéne, hogy szóljon).
