„Semmivel sem nyújthatunk nagyobb segítséget egy embertársunknak, mint ha felelősséggel ruházzuk fel, és biztosítjuk őt bizalmunkról.”
(Booker T. Washington)
A konkrét szöveget tekintve a legnagyobb gond az új Ptk.-tervezetével (a többi között), hogy megtartja a cselekvőképességet kizáró gondnokság intézményét. Az, hogy történetesen új a név, és immár szemérmesen „teljesen korlátozó gondnokságról” beszél, mit sem változtat a jogintézmény tarthatatlanságán.
Amikor kizáró gondnokságról beszélünk, mindenek előtt muszáj hangsúlyoznunk: nagyon súlyos jogfosztásról, az alapvető emberi jogok sárba tiprásáról, egy ember teljes kiszolgáltatásáról van itt szó, amit semmi nem indokolhat. Az érintett ember nem házasodhat, nem szavazhat, nem kezelheti a pénzét, nem dönthet a saját élete legapróbb mozzanatáról sem, és sehol nincs garancia arra, hogy a helyette intézkedő gondnok bármilyen módon az ő akarata, igénye szerint járjon el.
Ezer érvünk van tehát amellett, hogy miért elfogadhatatlan ez a jogfosztó kategória – köztük jogi és szakmai érvek egyaránt, hogy arról már ne is beszéljünk: nemzetközi jogszabályba ütközik. De minden jogi érvelést megelőzően mégis azt kellene megvizsgálnunk: mi a jelenlegi gyakorlat ezen a téren?
Egy kis háttérinfó
Magyarországon mintegy 70 000 ember él gondnokság, döntő többségük (több mint 45 000 ember) kizáró gondnokság alatt. Összehasonlításul: a gondnokoltak száma a hasonló lakosú Csehországban 30 000, Svédországban 3500.
Természetesen nem arról van szó, hogy arányaiban ennyivel több fogyatékos ember él hazánkban. Már önmagában ez a szám rávilágít arra, mennyire képes a bírói gyakorlat komolyan betartani a szükségesség-arányosság alkotmányos alapelvét: semennyire. Kizárt, hogy ennyi ember számára ez a minimálisan szükséges védelem, képességeikkel ez áll leginkább arányban. Kizárt, hogy ilyen magas legyen azoknak az embereknek száma, akik az életük semmilyen területén nem képesek döntést hozni, azaz „cselekvőképtelennek” bélyegezzük őket. Szerintünk egyébként az ilyen emberek száma pontosan nulla. A cselekvőképesség (ahogy a nevében is van) egyfajta képesség. Amíg van törvényi lehetőség arra, hogy ne vizsgálják a különböző területeken a gondnokoltak képességeit, hanem az egyszerűség kedvéért és holmi homályos jövőbeli veszélyekre hivatkozva kiszolgáltathatják őket egy gondnoknak, addig ezt is fogják tenni.
A gyakorlat problémái
A kizáró gondnokság mellett a legtöbbször hangoztatott érv: ez csak kivételes esetben, legvégső megoldásként alkalmazandó, például kommunikációképtelen embereknél vagy kómás betegeknél. Látjuk: ez jelenleg sem így van.
Legtöbbször egy konkrét, jól körvonalazható probléma kapcsán kerülnek bíróság elé az értelmi fogyatékos emberek (például mert nem tudja kezelni az örökségét). Erre az adekvát megoldás az lenne, hogy azon a konkrét területen segítséget kap ügyei intézéséhez, döntései meghozatalához. Ehelyett a gyakorlat az, hogy biztos, ami biztos alapon az élet összes területén megvonják tőle a döntési, véleménynyilvánítási jogot.
Vannak, akik szerint ez a végrehajtás problémája, a Ptk.-nak mint komoly jogi kódexnek nem feladata a gyakorlati alkalmazás csip-csup kérdéseire reagálni. Szerintünk viszont de. Amíg van lehetőség arra, hogy képesség-vizsgálatok nélkül, az élet minden területén egy tollvonással korlátozni lehessen valakit, addig ezt meg is teszik. Amíg Magyarországon kizáró gondokság van, addig soha nem teljesül, definíció szerint nem is teljesülhet a szükségesség és arányosság követelménye, és ezért épp a jogalkotó a felelős.
Ha egy elfogadhatatlan, elavult, emberi jogokat megcsúfoló jogintézmény stigmáját már eddig is bőkezűen osztogatták, kérdés, hogy minek hatására változna ez meg a jövőben. Ameddig a kizáró gondnokság kényelmes kategóriája létezik, a jogalkalmazó azt fogja tenni, amit eddig is: a legegyszerűbb, leggyorsabb úton, a legkisebb ellenállás irányába fog menni.
